Az OTP 2.425 Ft-os árfolyamon kezdett (3,4 százalékos emelkedés), a MOL a keddinél 1,8 százalékkal magasabban, 9.355 Ft-os áron nyitott.
Az OTP 2.425 Ft-os árfolyamon kezdett (3,4 százalékos emelkedés), a MOL a keddinél 1,8 százalékkal magasabban, 9.355 Ft-os áron nyitott.
Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 45. játékhéten. Lássuk, sikerült-e valakinek elvinnie a főnyereményt!
Vice-President JD Vance also cites the war as the reason for his party's defeat. Meanwhile, votes are still being counted for some seats in the Senate and the House.