Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
325.22
bux:
145850.8
2026. november 2. hétfő Achilles

Jövő héten kerülhetnek a kormány elé az adójavaslatok

A pénzügyminiszter várhatóan a jövő héten terjeszti a kormány elé az adómódosító, és a következő héten a jövő évi költségvetési javaslatokat. Veres János elmondta: az adójavaslatoknak köszönhetően jelentős egyszerűsítésekre és tehercsökkentésre kerül sor, az egyensúlyi követelmény maradéktalan betartása mellett.

"Úgy fogjuk beterjeszteni, hogy az Országgyűlés szeptemberben el tudja kezdeni tárgyalni az adótörvény javaslatokat, és szeptember 30-ig beterjesztjük a költségvetést is" - fogalmazott Veres János.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök augusztus közepén fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot. A program 300 milliárd forintos első ütemében a kormányfő ajánlata szerint már 2009-ben, egy lépésben eltörölnék a 4 százalékos vállalati különadót, a társasági adót azonban 16-ról 18 százalékra emelnék.

A személyi jövedelemadónál a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, a 36 százalékos kulcs csak az a fölötti részre lenne érvényes.

Az általános munkáltatói járulékkulcsot 5 százalékponttal csökkentenék jövő április elsejétől úgy, hogy azt a bérek első 140 ezer forintjáig lehessen alkalmazni.

Szintén a jövő évtől lépne életbe, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben újonnan létrehozott munkahelyek után egyáltalán nem kellene munkáltatói járulékot fizetni a foglalkoztatás első három évében, és ez a rákövetkező három évben is csak fokozatosan érné el az általános szintet.

A program második ütemében, 2010-ben további 2 százalékponttal csökkentenék a munkáltatói járulékot, az szja 18 százalékos sávhatárát pedig már 2,5 millió forintra emelnék.

Az adócsökkentési program végére a munkáltatói járulékot összesen 10 százalékponttal faragnák le, évi 750 ezer forintig nem kellene szja-t fizetni, 3 millió forintig 18 százalékos kulcs, az a fölötti jövedelemre pedig 36 százalékos kulcs vonatkozna.

Gyurcsány Ferenc szerint így az 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentés kétharmad részben a vállalkozások terheit enyhítené, egyharmadban pedig a polgárokét, és összességében 18-20 százalék körüli adócentrumot jelentene, ami már versenyképes a környező országok némelyikében alkalmazott egykulcsos adóval is.

Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×