Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.41
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyógyszerforgalmazókat bírságolt meg a versenyhivatal

Egy-egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az 1 A Pharma GmbH és a Sandoz Hungária Kft. gyógyszerforgalmazó vállalkozásokat, a cégek ugyanis a fogyasztókat megtévesztve hirdették termékeiket.

A közlemény szerint a versenyhatóság 2007 szeptemberében indított eljárást a két cég ellen, miután tudomásukra jutott, hogy azok orvosok és gyógyszerészek számára készült hirdetéseikben "Hosszú távon a legkedvezőbb áron!" mondattal népszerűsítettek több általuk forgalmazott gyógyszert.

A vizsgálat megállapította, hogy a két társaság piacelsőségi állításokat fogalmazott meg, csakhogy 2006 szeptembere és 2007 szeptembere között több alkalommal is előfordult, hogy a két vállalkozás által forgalmazott és reklámozott termékeknél voltak olcsóbb gyógyszerek.

A bírság összegének megállapításakor a versenyhatóság jelentős mértékű enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás alá vontak a kifogásolt magatartást a GVH eljárás megindítását megelőzően abbahagyták, illetve jelezték, hogy a jövőben nem kívánnak élni a kifogásolt kijelentésekkel reklámjaikban.

A GVH figyelembe vette azt is, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a két vállalkozás valóban igyekezett a vizsgált időszakban termékeik árait a legalacsonyabb szinten tartani - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×