Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bod Péter Ákos: A kormány nem vállalja az adóreform következményeit

Adóreformra szükség van, de a kisebbségi kormány valószínűleg nem vállalja ennek következményeit - jelentette ki Bod Péter Ákos az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász szerint csökkenteni kellene a magyarországi közepes vállalkozások járulékait, emellett a pezsgőbb gazdasági környezet segítené a fejlődésüket.

A nemzeti bank korábbi elnöke elmondta: elég jól látható, hogy a magyar adórendszer kilóg a nemzetközi trendből, miközben adóversenyben állunk más országokkal.

Bod Péter Ákos úgy véli: adóreformra szükség van, ebből a szempontból azonban nem jó konstrukció a kisebbségi kormányzás, mert az átalakítás soha nem kellemes, még akkor sem, ha egészében csökken az adóterhelés, mert mindig vannak rétegek, akiknél ez tehernövekedést jelent. Az adóreformra egy erős kormány is nehezen szánja rá magát, nemhogy egy bizonytalan helyzetben lévő.

A szakember megjegyezte: a kényszerek is erősek, hiszen a magyar gazdaságpolitikának a konvergenciapályán kell maradnia, miközben a mostani adószerkezet erősen visszahúzza a munkavállalást és a beruházásokat, a gazdasági aktivitást. Az adóreform legfontosabb célja ez utóbbiak ösztönzése lenne.

Az egyetemi tanár szerint az átalakítás során csökkenteni kellene a közepes vállalkozások járulékait, második lépésként pedig pezsgőbb gazdasági környezetre lenne szükség.

A közgazdász hangsúlyozta: jelenleg a középvállalkozássá fejlődés brutális adóteher-növekedéssel jár, miközben a gyenge növekedés és a stagnáló fogyasztás miatt csak szenvednek, sodródnak a főleg belső piacra termelő kis és közepes vállalkozások.

Bod Péter Ákos pozitív példaként Lengyelországot említette, ahol a dinamikus növekedésnek köszönhetően számos középvállalat fejlődött látványosan, és lépett a tőkepiacra a varsói tőzsdén. Magyarországon a húzd meg, ereszd meg gazdaságpolitika ezt nem teszi lehetővé, a Bokros-csomag legnagyobb vesztesei például a közepes vállalkozások voltak.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×