Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Zöldít a zöldtárca

A környezetvédelmi miniszter úgy döntött, rövidesen lecseréli tíz elöregedett járművét, és helyettük hibridhajtásút vesz. A minisztérium közlése szerint egy középkategóriás hibridautó évente mintegy egy tonna szén-dioxid szennyezoanyagot spórol meg.

A tervek szerint akár még az idén begurulhatnak a környezetvédelmi és vízügyi tárca Fő utcai székházának udvarára a hibridautók. A tárca ugyanis közbeszerzési pályázatot ír ki villanymotor és hagyományos motor kombinációval működő hibrid járművekre, így kívánja felhívni a figyelmet a zöld közlekedés fontosságára.

A minisztérium közlése szerint egyébként is van közel egy tucat elöregedett gépjármű, amelyeknek esedékes mostanában a cseréje, és ezt kihasználva két felső-, és hét-tíz középkategóriás környezetkímélő autót szereznének be.

Az ajánlati felhívás várhatóan a napokban meg is jelenik, a pályázatokat szeptember második felében kell beadni, eredményhirdetés októberben várható.

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter közleményében hangsúlyozta: reméli, hogy más minisztériumok és az üzleti szféra is követi a példájukat. A tárca közlése szerint a hibridautók környezetvédelmi előnye, hogy alacsonyabb tüzelőanyag-fogyasztásúak, kisebb a szennyezőanyag kibocsátásuk, és nem utolsósorban az is javítja a komfortérzetet, hogy sokkal kisebb a zajszint. Igaz, ezek az előnyök leginkább a városi közlekedésben érezhetőek.

Mindemellett a hibridautók összköltsége egyes számítások szerint 18 százalékkal kisebb, mint egy hasonló teljesítményű benzines járműé.

Egy középkategóriás hibridautó elsősorban városi használatban évente mintegy egy tonna szén-dioxid szennyezőanyagot spórol meg. És mivel a környezetvédelmi és vízügyi tárca autóinak átlagban magasabb a futásteljesítménye, mint a többi minisztériumnál, több esetben 200 ezer kilométer feletti, amelynek fenntartási-szervizelési költsége egyre nagyobb, a zöldtárca számításai szerint mindenképpen megéri hibridautókat beszerezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×