Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.77
bux:
153098.95
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Több órás sorban állás a nyugdíjbiztosítónál

Akár 4-5 órát is várakoznia kell annak, aki le akarja adni a nyugdíjbiztosítási igazgatóságokon az úgynevezett nyenyi adatszolgáltatást. Azokat az adatokat, amelyek alapján megállapítják a foglalkoztatottak nyugdíj-jogosultságát.

Az adatokat évente kell leadni a munkáltatóknak, idén a dátum május 2-a. A nyugdíjbiztosítóknál azonban már napok óta tömegek állnak, és sokan vannak azok, akiket a nap végén úgy küldenek haza, hogy nem tudták elintézni ügyüket.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke elmondta: a korábbi évek gyakorlata szerint, nem kell büntetésre számítania annak, aki késik pár napot a bevallás benyújtásával.

Az adószakértő ugyanakkor azt ajánlja, hogy aki tudja, postai úton adja fel az adatokat.

Azt a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főosztályvezetője is megerősítette, hogy nem büntetik meg azokat, akik néhány napos késéssel tesznek eleget az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Mihályi László hozzátette: megerősített ügyfélszolgálattal és hosszított nyitva tartással várják az ügyfeleket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az adatokat az interneten keresztül is el lehet juttatni a hivatalnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×