Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
316.06
bux:
153669.69
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Mit lehetne átvenni az amerikai költségvetési hivataltól?

Gyurcsány Ferenc kormányfő egy múlt heti konferencián vetette fel egy költségvetési hivatal létrehozásának gondolatát, amit Veres János pénzügyminiszter azzal egészített ki, hogy az Egyesült Államokban régóta sikeresen működik egy ilyen intézmény. Az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának kommunikációs igazgatója, Melissa Merson az InfoRádiónak elmondta: fontos, hogy az intézmény vezetőjét meghatározott időre nevezzék ki, és rendelkezésére bocsássanak minden adatot.

Mi a hivatal fő célja?

A költségvetési hivatal célja, hogy a kongresszust független, objektív és pártsemleges gazdasági és költségvetési információkkal lássa el, így segítve a törvényhozást az éves költségvetési határozatok meghozásában?

Ellensúlyozza-e a hivatal a végrehajtó hatalom költségvetési jogkörét?

Bizonyos értelemben igen. Egy elnöki rendszerben a kormányzatnak három jól elkülönülő ága van, és az alkotmány szerzői úgy döntöttek, a törvényhozás hatalmát azzal lehet megőrizni, ha a fiskális döntéseket az ő kezükbe adják, nem pedig a végrehajtó hataloméba. Az elnök megvétózhatja a költségvetés végrehajtását, de a kongresszus határozza meg törvényben a kiadásokat és az adókat is.

Az elnöki hivatal mellett is működik egy menedzsment és költségvetési hivatal. Milyen a kettő viszonya?

Kiváló a kapcsolatunk. Nekik van néhány, a miénktől eltérő hatáskörük, de együttműködünk.

Magyarországon most lehet születőben egy ilyen intézmény. Mit tenne másként a hivatal a több mint harminc éves tapasztalat birtokában?


Fontos, hogy a hivatal vezetőjét meghatározott időre nevezzék ki, hogy megvédjék a politikai befolyástól. Törvényben kell rögzíteni azt a jogát, hogy a végrehajtó hatalomtól minden, a döntéseihez szükséges adatot megkapjon, mert enélkül nem objektív elemzésekkel szolgálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×