INFORÁDIÓ
2022. december 2. péntek
Melinda, Vivien

Magyarország hátul kullog

Infostart

Helsinki és Brüsszel körzete az Európai Unió legversenyképesebb térsége, miközben a 10 új tagország legtöbb régiója jelentős lemaradást mutat - derül ki egy nemzetközi felmérésből. A magyarországi térségek a legkevésbé versenyképes régiók közé tartoznak.

Egy brit és egy amerikai egyetem felmérése szerint az Európai Unióban nemcsak a régi és az új tagországok között vannak jelentős különbségek a versenyképességet illetően, hanem Európa néhány nagy gazdaságának - első helyen Németországnak - az egyes régiói is lecsúszóban vannak.

Az EU 118 régiójának versenyképességi listáján, az első helyen Brüsszel és környéke áll, ez elsősorban a jelentős állami beruházásoknak, illetve a tudás alapú fejlődésnek köszönhető.

A második helyre Helsinki és környéke került, itt van egyebek mellett a Nokia központja. Bár a régió méreteit tekintve kicsi, az ország hazai össztermékének 35 százalékát adja, és példa értékű a tudáson alapuló fejlődése. A régiók versenyében Párizs a harmadik, Stockholm a negyedik helyre került.

A kutatók a versenyképességi index elkészítésénél a kutatás-fejlesztésre fordított beruházásokat, illetve a szabadalmak számát vették alapul. De ezen kívül figyelembe vették a közlekedési infrastruktúra fejlettségét, a munka termelékenységét, az egy főre jutó GDP nagyságát, a béreket, valamint a munkanélküliségi rátát.

A felmérés szerint az Európai Unió legkevésbé versenyképes térségei Magyarország mellett Szlovákiában, Észtországban, Litvániában, Csehországban és Lengyelországban vannak.

Az új EU-tagországok közül mindössze két régió, Prága és Pozsony került be az első tízbe, majd a következő legversenyképesebb térség Közép-Magyarország - a 47-ik helyen -, és Szlovénia a 76-ik helyen.

Kapcsolódó hang

Hanganyag
 
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018