Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Szlovákiában is emelkedett az alapkamat

A szlovák jegybank kedden 0,5 százalékponttal felemelte az alapkamatot. Az intézkedésre a vártnál nagyobb infláció miatt volt szükség - olvasható az indoklásban.

Északi szomszédunknál idén már harmadszor emelkedik a jegybanki alapkamat

A Szlovák Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése értelmében az eddigi 4 százalékpontról 4,5 százalékpontra növekedett az alapkamat - mondta el az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

Az intézkedést főleg a tervezettnél magasabb infláció váltotta ki, az egyre magasabbra szökő olajárak ugyanis jelentős hatással vannak a pénzromlásra.

Májusban az infláció elérte a 4,8 százalékot és a szakértők szerint júniusban is folytatódott a szlovák pénznem romlása, bár kisebb mértékben mint eddig.

A választások utáni bizonytalanság sem segített a szlovák koronának, a politikai fejlemények bizalmatlanná tették a pénzpiacokat, ami a korona érezhető gyengüléséhez vezetett.

A piac által várt fél százalékos kamatemelés azonban nem biztos, hogy az utolsó lesz az idén. Az elemzők már most jelzik, hogy az év utolsó negyedében újabb fél százalékpontos emelésre lehet számítani.

Mindezt azzal magyarázzák, hogy az infláció várhatóan az idei év végén és a jövő év elején is meghaladhatja a jegybank korábbi előrejelzéseit.

Szlovákia már 2009-ben szeretné bevezetni az eurót, ennek egyik alapfeltétele azonban az infláció kordában tartása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×