Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
316.4
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A Magyar Cukor Rt. idén is kitölti a kvótát

A Magyar Cukor Rt. az idén is a rendelkezésére álló kvótamennyiségnek megfelelő, mintegy 950 ezer tonna cukorrépát. Ez alapján az idén mintegy 20 ezer hektáros vetésterületen termelnek alapanyagot a Magyar Cukor számára a cukorgyártáshoz.

Február második hetében veszik fel a kapcsolatot a cukorrépa-szállítási joggal rendelkező gazdaságokkal, hogy ajánlatot tegyenek számukra az idei cukorrépa-termelés feltételeire.

Tavaly a cukorrépa minimálára tonnánként 11.500 forint volt. Az unió új szabályozási rendszere, cukorrendtartása miatt azonban az idén a cukorrépa ára jelentős mértékben csökken, 8.225 forintra esik vissza.

A kieső bevétel kétharmadát az EU költségvetéséből ellentételezik, illetve a magyar egyszerűsített terület alapú támogatás összege is emelkedik, így a Magyar Cukor Rt. számításai szerint a magyar termelők egy tonna cukorrépáért az idén is jóval 10 ezer forintot meghaladó összeget kapnak majd.

A társaság ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az unió kasszájába minden kilogramm cukor után mintegy 30 forintot kitevő szerkezetváltási illetékes kell befizetnie, így a cég kalkulációja szerint a cukorgyártás finanszírozására rendelkezésre álló források 30 százalékkal csökkennek 2006-ban.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×