Infostart.hu
eur:
365.99
usd:
321.77
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Idén 250 milliárdos privatizációs bevétel

Az elmúlt három évben befolyt 1200 milliárd forint után idén mintegy 250 milliárd forintos privatizációs bevétellel számol az ÁPV Rt. Erről Mészáros Tamás, az állami vagyonkezelő igazgatóságának elnökjelöltje számolt be az országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.

Sikeresnek értékelte az elmúlt évek privatizációs folyamatait Mészáros Tamás, aki 2002 májusa óta tölti be az ÁPV Rt igazgatóságának elnöki posztját.

Újbóli kinevezése előtt az elnökjelölt elmondta: jóval a becsült érték fölött, mintegy 1200 milliárd forintnyi bevétel származott az utóbbi három év tranzakcióiból.

„Egy 1200 milliárd körüli bevétel az – ha hozzászámoljuk természetesen az Airport-nak a kincstárra jutó részét is - ami az elmúlt 3-3 és fél évben megjelent és ebben kiemelném, hogy a legtöbb privatizáció jóval vagyonérték fölötti értéket ért el” – mondta Mészáros Tamás.

„Évek óta nem került cég a tőzsdére, az elmúlt három évben mi két céggel is megjelentünk: az FHB jelenleg is tőzsdei cég és a Forrás Rt-t is bevezettük a tőzsdére, ami aztán természetesen onnan kikerült, de ez is egyfajta cél volt” – tette hozzá.

Mészáros Tamás megemlítette azokat a privatizációs kísérleteket is, amelyek – különböző okokból - sikertelenül zárultak. Ezek közül kiemelkedik a Bábolna, a Malév és a Volán társaságok

Az idei tervekkel kapcsolatban Mészáros Tamás elmondta: 250 milliárd forint körüli bevétellel számolnak, amely akkor teljesülhet, ha a MOL él opciós jogával és megvásárolja az államtól annak 10 százalékos részesedését.

Az ÁPV Rt átalakításával kapcsolatban Mészáros Tamás annyit mondott: végleges döntés még nincs, noha egyre szűkül a vagyonkezelő portfoliója. Így egyelőre kisebb létszámmal, de tovább működik a privatizációs szervezet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×