Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Enyhült az uniós intő?

Az Európai Unió pénzügyminiszeterei a két héttel ezelőtti bizottsági jelentésnél pozitívabb értékelést fogadtak el kedden a magyar konvergenciaprogramról, mondta Brüsszelben Veres János pénzügyminiszter.

Batiz András kormányszóvivő szerint Magyarország nem intőt, hanem biztatást kapott Brüsszelben.

A pénzügyminiszter az InfoRádióban elmondta: a jóváhagyott változatban az szerepel, hogy a bizottság tavaly őszi előrejelzése szerint a módosított 2005-ös magyar hiánycél elérhető, és ezt alátámasztják a legfrissebb pénzforgalmi adatok is.

Újdonság a Veres János szerint az is, hogy az állásfoglalás szerint a konvergenciaprogramban megjelölt célok összhangban vannak az iránymutatásokkal, az a megfogalmazás pedig, hogy magasabb hiány kialakulása lehetséges, most már úgy szerepel, hogy ez a lehetőség akkor áll fenn, ha a programot nem támasztják alá megfelelő intézkedésekkel.

A miniszteri ülésen vita nélkül hagyták jóvá a szöveget.

Domokos László, a költségvetési és pénzügyi bizottság fideszes alelnöke szerint a döntés azt jelenti, hogy a magyar kormány újabb intőt kapott az uniótól az euró bevezetését szolgáló program miatt, mert az kidolgozatlan és megalapozatlan.

Az Európai Unió mára teljesen lemondott arról, hogy ezzel a kormánnyal érdemben együtt lehet dolgozni, ezért kivárnak a választások utánig - tette hozzá a fideszes politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×