Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
316.55
bux:
153091.05
2026. szeptember 22. kedd Móric

Veres János szerint a Hochtief jogtalanul perel

A pénzügyminiszter szerint a Budapest Airport Rt. magánosítására kiírt tender német résztvevője megsértette azt a nyilatkozatot, amely kizárta, hogy a pályázat után pereljék az eljárást. Veres János a Magyar Televízió reggeli műsorában hangsúlyozta: ezt a nyilatkozatot mindhárom pályázó aláírta.

A miniszter közölte: a dokumentumot a Pénzügyminisztérium eljuttatta a bírósághoz, hogy ezt is mérlegelni tudja a német pályázó keresetének megítélésekor.

A német Hochtief építőipari csoport tegnap közölte, hogy pert indít az ÁPV Rt. ellen a Budapest Airport Rt. privatizációs pályázatával öszefüggésben. Az ÁPV Rt. szerint a tender elbírálásakor szabályosan jártak el.

Oravecz Péter, a társaság kommunikációs igazgatója azt mondta: tudnak arról, hogy a német cég bírósághoz fordult, de a kérelem tárgyát nem ismerik.

Hozzátette: információik szerint a Hochtiefnek a magyar cégalapítással összefüggésben vannak kifogásai.

A Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy részvényéért, valamint a 75 évre szóló vagyonkezeloi jogért kiírt pályázatot a brit BAA nyerte 464 és fél milliárd forintos ajánlatával.

Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×