Infostart.hu
eur:
353.63
usd:
308.8
bux:
142498.71
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Pixabay

Meglepő ellenőrzés a Balatonnál

Még ha egy emberi halőrt sikerülne is megtévesztenie egy trükköző horgásznak, a kutya orrát már nem tudja becsapni.

Az év végén már sikeresen teljesített szolgálatot a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőr kutyája és a társaság honlapja szerint a jövőben egyre gyakrabban ellenőrzik majd a horgászokat négylábú munkatársuk segítségével - írja a hirbalaton.hu.

A portál szerint legutóbb több déli parti kikötő ellenőrzése után Balatonlellén ellenőrizték a fogási naplók vezetésének pontosságát, mert tapasztalataik alapján az év vége előtt már

többen is próbáltak "takarékosan bánni" az éves halfogási kvóta darabszámaival, illetve a napi megtartható mennyiség feletti fogást is megtartani, és azt éjfél után átírni a következő napra.

A balatonihal.hu elmondása alapján még a mólón kifelé haladva állítottak meg egy horgászt, aki robogóval jött a parkoló irányába. A szokásos okmányellenőrzés közben a robogó első kosarában találtak két süllőt, amely a fogási naplóba szabályosan be volt vezetve. A halőrök kérdésére elmondta, hogy több halat már nem tartott meg.

Ezt követően tájékoztatták a horgászt, hogy felszereléseit és a robogót speciálisan, halkeresésre kiképzett szolgálati kutyával fogják átvizsgálni. A kutya rövid keresést követően a horgász botzsákjában egy műanyag zacskóba csomagolva talált egy további süllőt, amely nem volt bevezetve a fogási naplóba, emiatt eljárást kezdeményeztek a vétkessel szemben.

A négylábú halőrnek nem ez volt az első bevetése, korábban a vízen tartózkodó vitorlásokat ellenőrizte. A tervek szerint a halőr szolgálati kutyával idén változó helyszíneken, folyamatosan fognak ellenőrizni, így a horgászok egyre többször találkoznak majd vele - írják.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Még egy hónapig lehet pályázni a Green Awards elismerésekre

Még egy hónapig lehet pályázni a Green Awards elismerésekre

Már ötödik alkalommal rajtolt el a Green Awards pályázat: 2026. szeptember 8-án az ország legjobb „zöld” projektjeit díjazzuk a Sustainable World konferencián összesen már 7 kategóriában. A Green Awards powered by Green Cloud díjakat négy éve indítottuk elsőként útnak, a remek pályázatok beérkezését látva, 2026-ban ismét keressük a leginnovatívabb cégeket, programokat a Green Cloud, az OTP Bank és a Portfolio Csoport közös támogatásával. A díjakra azon vállalatokat, azok képviselőinek a jelentkezését várjuk augusztus 3-ig, akik büszkék a cég tevékenységére, eddigi eredményeire, egy adott programjára, innovációjára vagy személyére. Legyen szó kkv-ról vagy nagyvállalatról, jelentkezzen a vállalat nevében, vagy jelölje partnerét, kollégáját, ezzel is elismerve a fenntarthatósági munkásságát!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×