Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Folytatódik a baby boom a budapesti állatkertben

Zebracsikó született, néhány órára már a kifutóra is kiengedik.

A Romy nevű zebrakanca hétfőn egy életerős csikót hozott a világra. A jövevény csődörcsikó, méncsikó lett. Az első napokat a közönség elől elzárt istálló nyugalmában töltötte, de szombatra már eljött az ideje annak, hogy néhány órára a kifutóra is kiengedjék – az anyaállattal együtt.

A tizenhárom esztendős Romy a hollandiai Beekse Bergen Szafariparkban született 2008 augusztusában, s onnan 2010 szeptemberében került Budapestre. Első utódját még 2015-ben hozta világra, a mostani pedig már az ötödik csikója. A kicsi apja Zucchero, a tizenegy éves zebramén, aki 2010 júliusában született a franciaországi Peaugres Szafariparkban, és 2012 óta él Budapesten.

A kiszebra nevet az elkövetkező hetekben fog majd kapni – közölte az intézmény.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×