Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.67
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Őszi látkép a budapesti Kecske-hegyről fotózva 2017. október 17-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

Még néhány óra és gyökeresen megváltozik az időjárás

A Kárpát-medencében még marad a jórészt meleg, száraz idő, bár kedden este egy frontzóna már megközelíti nyugati határainkat.

Kedden a déli órákig túlnyomóan derült, napos idő várható. Délután nyugat felől magasszintű felhőzet vonul fel a Dunántúlon, amely estétől meg is vastagszik, és ekkortól eső, zápor, néhol zivatar ott már előfordulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, de megközelítőleg a Győr-Szeged tengely szélesebb sávjában nagyobb területen is kísérhetik erős széllökések.

Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között várható.

Szerdán nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, napközben már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.

Több hullámban várható eső, zápor, néhol (elsősorban a Dunántúlon) zivatar is kialakulhat.

Az északkeleti tájakon a legkisebb a csapadék kialakulási valószínűsége, másutt ugyanakkor helyenként kiadósabb mennyiségre is van esély. A délkeleti, keleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, estétől már északnyugatira fordul a légmozgás a Kisalföld térségében. Hajnalban 3, 15 fok közötti minimumokat mérhetünk nyugaton a magasabb értékekkel, a kevésbé felhős keleti tájakon jócskán lehűl majd a levegő. A maximum-hőmérséklet általában 12 és 21 fok között változik, a tartósan csapadékos részeken mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

A hét második felében már a szürke, csapadékos, hűvösebb idő lesz a jellemző - derül ki a meteorológiai szolgálat videójából.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×