Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba
Healthcare, medicine and Cancer awareness concept, Close up a woman with pink breast cancer awareness ribbon. Copy space for text.
Nyitókép: Zania Studio/Getty Images

A mellrák elleni küzdelemnek is csapás volt a pandémia

Visszazuhant a részvétel a szűréseken, az érintettek mintegy harmada megy el mammográfiára, az optimális 70-80 százalék helyett. Az október mindig a mellrák elleni küzdelem hónapja, a hétvégén rózsaszínben pompázott a Szabadság szobor, de a szakmai szervezetek is számos programmal készültek.

A nők ne féljenek a mellráktól, hanem gyógyuljanak meg belőle – ezzel a küldetéssel jött létre még 2001-ben az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület. A félelemről le kellene szokni, de probléma az van – fogalmazott a szervezet elnöke. Vass László ismertetése szerint hazánkban évi 7,5-8 ezer közötti azok száma, akik megbetegszenek emlőrákban, és 2-2,5 ezer fő, aki áldozatává válik.

„Nem a 7 ezerből 2 ezer hal meg évente, mert az nagyon magas halálozási ráta lenne – emelte ki a szakember –, hanem a becslések szerint Magyarországon 70-80 ezer emlőrákos beteg él, akik élik az életüket, járnak kezelésre, és a maguk módján a gyógyulás irányába haladnak. A kétezer fős halálozás ezt a tömeget érinti” – magyarázta.

  • Nem szabad elhanyagolni a szűrést,
  • nem kell megijedni, ha kiderül és
  • nem szabad későn orvoshoz menni

– sorolta a legfontosabbakat Vass László, aki szerint komoly pozitívum, hogy ma már bátrabban lehet beszélni az emlőrákról, miután a társadalom objektívebben kezeli az ügyet.

A szűréseken való részvétel azonban már kevésbé ad okot a derűre,

annak ellenére, hogy pártállástól függetlenül 2001 óta a kormány finanszírozza azt, ami egyébként egy rendkívül költséges, sok szervezést igénylő aktivitás. A szakember elmondta, a program kezdetén még nagyon alacsony, 30 százalék körüli volt a részvételi arány, ami idővel közel 50 százalékos lett, de köszönhetően a járványnak, 2020-ban ismét 31 százalékra esett, miközben az ideális 70-80 százalék lenne.

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület elnöke hozzátette: amikor elindultak a mammográfiai vizsgálatok, a felfedezett daganatok mérete a 25 millimétert is meghaladta, pár éve azonban már eljutottak a 14 milliméterig, vagyis jóval korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, amivel a gyógyulás esélyi is nőttek. Most azonban a pandémia miatt sajnos újra több elhanyagolt daganattal találkoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×