Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ennél mélyebben már nem lehetünk

Legalábbis földrajzi szempontból Magyarországon. Ha kipróbálnánk az élményt, nem kell hozzá mást tenni, csak ellátogatni egy Szeged környéki mezőre, ott van ugyanis az ország legmélyebb pontja.

Az ország legalacsonyabb pontja Lúdvár határában, a Tisza és a gyálaréti holtág között található egy mezőn. Magassága (vagy inkább mélysége?) a tengerszint felett 75,8 méter. Nem csak erről az adatról nevezete4s, hanem arról is, hogy Gyálaréten találták meg szegedi régészek a Kárpát-medence egyik legrégebbi élelemtermelő újkőkori településének nyomait. Nyolcezer éves leletekről van szó. A lúdvári helyszínen került elő a Lúdvári Vénusznak nevezett termékenységi szobor is.

Aki pedig a mélyből a magasba törne, három óra alatt megteheti, a lúdvári mélyponttól ugyanis nagyjából ennyi időbe telik megtenni az autópályán azt a 265 kilométert, amely elvezet az 1014 méter magas Kékestetőre, az ország legmagasabb pontjára.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×