Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Még nem volt Magyarországon ilyen súlyos gyermekhörgőgyulladás-járvány

Még nem volt Magyarországon ilyen súlyos gyermekhörgőgyulladás-járvány

Jelentősen nőtt az idén a csecsemőknél a járványos hörgőgyulladásos esetek száma, sok kisgyermeket Debrecenben ápolnak - mondta a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikájának igazgatója.

Balla György elmondta: hét súlyos, életveszélyes állapotban lévő, intenzív ellátást igénylő, elsősorban légúti infekcióban szenvedő csecsemőt fogadott az elmúlt egy hétben a DE gyermekklinikájának intenzív osztálya három olyan megyéből, amely nem az ellátási területéhez tartozik.

Az akadémikus közlése szerint klinikájuk az elsők között nyújtott segítséget az országos gyermek-intenzívellátás súlyos nehézségeinek megoldásához. Előzőleg a budapesti gyermek-intenzívosztályok telítettsége miatt az országos tiszti főorvos azt kérte, hogy

az intenzív ellátásra szoruló betegeket a közép-magyarországi régión kívülre szállítsák a mentők.

Balla György professzor tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben gyermek-intenzívosztályuk a saját ellátási körzetük mellett három megye - Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok - kórházaiból fogadott súlyos, hörgőgyulladásos betegeket.

Az akadémikus különleges évnek nevezte az ideit, ugyanis - mint mondta - "ilyen súlyos lefolyású, járványos hörgőgyulladásos megbetegedés, amely

elsősorban az érett csecsemőket
támadta meg,

még nem volt Magyarországon".

A debreceni klinika 12 ágyas gyermek- és 40 ágyas koraszülött-intenzívosztálya 100 százalékos kihasználtságban működik ezekben a napokban, nem járványos időszakban ez az arány 70 százalék - közölte.

A koraszülötteket nem támadta meg a járványos megbetegedés, ők ugyanis

minden esetben védőoltást kapnak
a betegség ellen,

e nélkül számukra halálos kimenetelű lehet a kór.

Balla György professzor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium csecsemő- és gyermekgyógyászati tagozatának elnöke szerint a gyermek-intenzívkapacitás növelésére hatékony megoldást jelentene, ha a 14 év alatti gyermekek esetében eltörölnék a volumenkorlátot.

A mostani helyzet ugyanakkor ráirányította a figyelmet arra, hogy Magyarországon a gyermek-intenzívellátás fejlesztésre szorul. A kapacitásokat úgy kell kialakítani, hogy rendkívüli helyzetekben, járványok, tömeges balesetek esetén is mindenkit tudjanak fogadni - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×