Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar

Eleinte a Dunántúlon és északon, majd éjszaka már másutt is erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is előfordulhat.

Vasárnap északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. Keleten eleinte még több helyen valószínű zápor, zivatar, a Dunántúlon már csak egy-egy zápor lehet. Az élénk, néhol erős délnyugati szél estétől előbb északnyugaton, később máshol is északnyugatira fordul, és több helyen viharossá fokozódik. Vasárnap a kezdetben erős, néhol még viharos északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. Viharos széllökések zivatarok környezetében is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24 és 30 fok között alakul.

Nyugat-Európa fölött ciklon örvénylik, amelynek hatására arrafelé erősen felhős az ég, és többfelé fordul elő eső, zápor, helyenként zivatar. Szintén ciklon található szárazföldünk északi, északkeleti területén, így ott is felhős, csapadékos az idő. Ugyanakkor Európa keleti, délkeleti tájainak időjárását magasnyomás alakítja, ott általában derült az ég, napos az idő, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északnyugati részén többnyire 11 és 22, középen 23 és 30 fok között változik. Délen, délkeleten van a legmelegebb, arrafelé a délutáni órákra 30, 38 fok közé melegszik fel a levegő. Vasárnap estig a Kárpát-medence fölött hidegfront vonul át, nyugat felől eleinte nedves, meleg, majd egyre szárazabb, hűvösebb léghullámok érkeznek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×