Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A hőségben az élelmiszerek megfelelő tárolására is figyelni kell

Az élelmiszerek megfelelő tárolására is figyelni kell a nagy melegben, hiszen vannak baktériumok, amelyek kifejezetten a meleget "szeretik" - figyelmeztetett Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Páldy Anna hangsúlyozta: nagy veszélyt jelent a kánikulában például a szalmonellafertőzés, ezért ilyenkor kerülni kell a tejes, krémes ételeket, süteményeket, az elkészült ennivalót pedig minél gyorsabban hűteni kell.

Elmondta: a nagy melegben veszélyt jelenthet a magas hőmérséklet mellett az erős UV-sugárzás és a magas ózonkoncentráció is. Utóbbi a közlekedés légszennyezése miatt napfény hatására alakul ki, és izgatja a nyálkahártyát, illetve a légutakat.

Azt tanácsolta, az emberek igyanak sok folyadékot, figyeljenek a sópótlásra, a strandolók húzódjanak árnyékba a déli órákban, aki pedig teheti, az maradjon inkább otthon, tartózkodjon elsötétített, hűvös térben.

Páldy Anna beszélt arról is, hogy bár hasonló hőhullámok voltak korábban más országokban is - például 2003-ban Franciaországban, 2010-ben Oroszországban, és még a skandináv országokat is elérték -, ezek mégsem normális jelenségek. Emlékeztetett: Magyarországon 2007-ben volt az első ilyen hőhullám, amely 10 napig tartott, ebből öt napig 30 fok fölött volt az átlaghőmérséklet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×