Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Strandolnak az utasok a 7-es buszon

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. június 8. és július 7. között az egyik 7-es buszt virtuális stranddá alakítja át, hogy testközelbe hozzák az immár nyári üzemmódban működő budapesti fürdők által kínált élményeket.

Ha csobbanni nem is lehet ezen a járaton, a strand illúziója szinte tökéletes lesz. Az utasok a kék ég alatt, hűsítő fák, napernyők és nyugágyak között utazhatnak, "vehetnek" egy jó kis tejfölös lángost, "elcsúszdázhatnak" a busz egyik végéből a másikba, és két megálló között akár jakuzziban vagy hullámfürdőben is "hűsölhetnek" - olvasható a cég közleményében.

A vállalat ezzel kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy a fővárosi fürdők és strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal, számos kedvezménnyel és remek programokkal várják a vizes kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A nyár eleji kánikulának köszönhetően már az elmúlt hétvégén is rengetegen keresték fel a budapesti strandokat, hiszen a két nap alatt közel 60.000 látogató frissítette fel magát a nyár eleji kánikulában.

A legtöbben ezekben a napokban is a Palatinus és Dagály strandokat választották. Vasárnap mindkét strandon több mint 6-6.000 vendég kereste a felfrissülést. Ezen kívül kiemelkedő látogatottsága volt a Széchenyi, Római és a Paskál strandoknak is.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. az idei strandszezonban is igyekszik a strandokra csábítani a fiatalokat, családokat és a nyugdíjasokat, hiszen jelentős kedvezménnyel várjuk őket. 20 alkalmas bérleteinkkel akár a belépők árának 25%-át is megtakaríthatják vendégeink. A tavalyi év tapasztalatai alapján a belépő ára a Csillaghegyi Strandon az idei szezonban ismét egységesen 900 Ft, míg a Paskál Strandon mindenkinek 1.200 Ft lesz.

A kitűnő bizonyítványt szerző, általános iskolai tanulóknak idén is ingyenes strandbelépővel kedveskednek a fürdők, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé kapnak meg a tanévzáró ünnepségeken. Az idei év újdonsága, hogy a gyerekek nemcsak strandbelépőt, hanem a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából egy cirkuszi belépőt is kapnak.

Élményeket azonban nem csak a kitűnő tanulóknak kínálnak a budapesti strandok ezen a nyáron. A Széchenyi Fürdőben szombatonként például Szecska-party lesz, amelyen minden alkalommal más-más zenei műfaj (funk, soul, R'n'B, house, dance floor jazz, stb.) mutatkozik be. A nyár folyamán számos családi program is várja az érdeklődőket, így 2015. június 29. - július 12. között a Római Strandon, a Minimax Gyerekstrand keretén belül nemcsak Pici Cicával és Maci Kutyával találkozhatnak a gyerekek, hanem rengeteg - vízhez és a foci vébéhez kapcsolódó - játékot próbálhatnak ki.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×