Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lassan kiöregszenek a véradók

Minimálisan, de csökkent a véradók száma - mondta az InfoRádiónak az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Nagy Sándor hozzátette: egész Európában probléma, hogy kevesebb a véradó, és ahogyan a társadalmak öregszenek, úgy a véradók is öregednek.

"Az elkövetkező 5-10 évben számolni kell azzal, hogy jelentősen csökken a véradók száma. Ez nem egy egyik napról a másikra bekövetkező hirtelen törés, de érzékelhető a tendencia. Ahogyan a társadalom öregszik, úgy a véradók is öregednek, s egyre többen kerülnek át a véradói oldalról a beteg oldalra" - mondta el az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

Hozzátette: ez egész Európában problémát jelent. Ezért oda kell figyelni a véradók korosztályára, a fiatalok bevonására, s a felhasználói oldalra, hogy azt a mennyiséget, ami van, a lehető leghatékonyabban használják fel, hiszen egyre szűkösebbek lesznek a források.

Nagy Sándor rámutatott, hogy az elmúlt évben Magyarországon mintegy 270 ezren adtak vért Magyarországon, ami 2 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző esztendőben.

"Nincsenek hirtelen nagy változások, de a rendszer nagyon érzékeny. Ha egyik évről a másikra kiesne néhány százalék a véradói oldalon, azt bizony már megéreznék a felhasználók, s akkor esetleg ellátási nehézségek adódnának" - hangsúlyozta a főigazgató-helyettes.

Magyarországon mindenki véradó lehet, aki elmúlt 18 éves és még nincs 60, önmagát pedig egészségesnek érzi. A Vöröskereszt és a vérellátó szolgálat honlapján, vagy a www.veradas.hu speciális honlapon folyamatosan közzéteszik annak a 100-120 helynek a listáját, ahol aznap vért lehet adni.

"Aki komolyan gondolja, az napokon belül biztosan talál a közeli környezetében olyan helyet, ahol vért adhat" - jelezte Nagy Sándor.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×