Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Súlyosabbak idén az influenza-szövődmények

Az idei influenzaszezonban súlyosabbak a szövődmények a tavalyinál. Az InfoRádió által megkérdezett háziorvos azt mondta: gyakran alakul ki fül-, arcüreg-, vagy tüdőgyulladás a betegeknél.

Leginkább a fiatal dolgozó-generáció és a gyerekek voltak érintettek mostani járványban és nagyon sok a szövődmény - hangsúlyozta Jelinek Benjámin Gábor. Úgy véli: ennek oka, hogy a H1N1 vírus cirkulál már évek óta. Maga a vírus gyengébb tüneteket produkál, ezért az emberek ezért nem foglalkoznak a betegséggel, ami súlyosabb szövődményekhez vezethet - magyarázta a háziorvos. A leggyakoribb szövődmények: a középfülgyulladás, arcüreg-, vagy tüdőgyulladás.

Jelinek Benjámin Gábor szavai szerint, "az influenzát szegényes tünetek jellemzik, kis orrfolyás, kis köhögés, viszont magas lázzal jár és levertséget is okoz. A bagatell tünetek ellenére, a beteg nagyon rosszul van". A háziorvos úgy fogalmazott: "a H1N1 többször visszatért már az utóbbi években, emiatt már túl magas lázat sem okoz, a betegek a fertőzéssel együtt is elmennek dolgozni." De a szakember szerint, az időjárás is közrejátszhat a sok szövődmény kialakulásban, "mivel nincs túl hideg, nem vagyunk eléggé felöltözve, a legyengült szervezet pedig könnyen felülfertőződik".

Jelinek Benjámin Gábor úgy véli, az időseknél, krónikus betegeknél vélhetően nagyobb az átoltottság, ezért is érinthetik a szövődmények jobban a fiatal, aktív generációt, a fertőzések pedig a közösségekben terjednek leggyorsabban - tette hozzá az InfoRádiónak nyilatkozó háziorvos.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×