Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hópárduc Alapítvány Erőss Zsolt emlékére

Egyebek mellett a terápiás mászást honosítaná meg Magyarországon a Hópárduc Alapítvány, amelyet Erőss Zsolt emlékére hoz létre a hegymászó özvegye. Sterczer Hilda az InfoRádiónak elmondta: Erőss Zsolt pénteken lett volna 46 éves. A bejegyzés alatt álló szervezet az ő szellemiségét viszi tovább.

"Szeretném, ha az a szellemiség, amit Zsolt képviselt az aktív életmóddal, tovább éljen - mondta Sterczer Hilda. Erőss Zsolt özvegye hozzátette: "mindig, minden előadásán azt szerette volna elérni, hogy az emberek mozogjanak, lehetőleg a természetben".

A Hópárduc Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, elsősorban családos túrákat szerveznek. Mint mondta, azt szeretnénk, hogy a gyerekek és a szülők közösen éljék át a szikla- és falmászás élményeit.

Sterczer Hilda azt mondta: "szeretnénk meghonosítani és elterjeszteni a terápiás mászást is". Hozzátette, az alapítvány programjaira bárki jelentkezhet, elsősorban családokat várnak.

"Szervezünk gyermektáborokat is, ahol már az egész kicsik is sátorozhatnak, kipróbálhatják a sziklamászást, a túrázást" - mondta Sterczer Hilda. Hozzátette: "legközelebb április 5-én megyünk egy háromnapos túrára a Balaton-felvidékre, majd a május 1-i hosszú hétvégén teljesítjük Bakonyban az országos kéktúrát".

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×