Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vendéglátóhelyek segítik a rákbetegeket

A Magyar Hospice Alapítvány támogatására jött létre a Nárcisz Asztaltársaság, amelynek tagjai éttermek és kávézók. A vendéglátóhelyek azt vállalták, hogy egy menü vagy kávé árával támogatják az alapítvány munkáját.

A Hospice Alapítvány évek óta gondozza a gyógyíthatatlan rákbetegeket. A szolgáltatást az OEP ugyan finanszírozza, de ez a költségeket nem fedezi, ezért a szervezeteknek szükségük van arra, hogy valamilyen külső forrást találjanak - mondta Muszbek Katalin. Magyarországon nincsenek igazán nagy tradíciói az adománygyűjtésnek, néha egy-egy tragédia vagy egyéb esemény ugyan fellendíti az adományozási kedvet, de valójában nincs túl nagy adományozási hajlandóság.

Az alapítvány nemzetközi példa alapján kereste meg az éttermeket, ahol kifejezett nyitottsággal találkoztak. "Elhangzott az is, hogy a társadalmi felsőségvállalásban bizony az éttermek többet tehetnének, mint amit most tesznek, így csatlakoztak hozzánk" - emelte ki az igazgató.

A támogatás alapötlete az, hogy egy civil szervezetnek a kis összegű adományok is hatalmas segítséget jelentenek. Tehát nem kell feltétlenül egyszerre nagyobb összegeket adományozni az alapítványnak, elég akár heti egy menü ára is, vagy akár naponta csak egy kávé ára. A számítások szerint az összegyűlt adományok éves összege így is eléri csaknem a kétmillió forintot.

Az éttermeknek ez nem kerül sokba - csupán heti pár ezer forintba - , de ez összességében rendkívül nagy segítség egy olyan szervezetnek, amely önköltséggel működik, hiszen a hospice ellátás a betegek és a családok számára ingyenes, viszont valahonnan meg kell teremteni azt az összeget, amit az OEP nem finanszíroz - mutatott rá Muszbek Katalin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×