eur:
401.56
usd:
369.92
bux:
74445.31
2024. október 21. hétfő Orsolya

Magányosabbak a Facebook függők?

Az úgynevezett Y generáció tagjai a legmagányosabbak - vagyis azok, akik a legtöbbet használják a különböző közösségi oldalakat, derült ki egy ausztrál kutatás eredményéből.

A Relationships Australia vizsgálatának eredménye szerint az úgynevezett Y generáció, azaz a számítástechnika és az internet világában felnőtt nemzedékek tagjai érzik magukat a leginkább magányosnak. Az ausztrál felmérés szerint a 25-34 évesek 30 százaléka panaszkodik magányra a leginkább, míg a második legnagyobb arányban a 25 év alatti fiatal felnőttek (19 százalék) érzi így magát gyakorta.

A kutatás szerint ez a két korcsoport az, amelyre a legjellemzőbb a közösségi oldalak, elsősorban a Facebook használata, amelyeken keresztül ismeretségeiket és baráti kapcsolataikat fenntartják. Gyakori körükben az is, hogy az online igyekeznek ismerkedni, amelyhez az online társkeresőket használják - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A melbourne-i egyetemnek a kutatást kommentáló szakértője szerint az érintett korcsoport tagjai körében azért olyan jellemző a magányosság érzése, mert nem tudják, hogyan legyenek egyedül. Damon Young szerint az Y generáció tagjai olyan erősen kötődnek az online kapcsolataikhoz, hogy ezek hiányát, illetve intenzitásának csökkenését sokkal jobban megérzik, és kevésbé tudják, hogyan kezeljék egyedüllétüket. Young feltételezi, hogy az idősebbek könnyebben elfoglalják magukat akkor is, ha éppen nincs társaságuk.

Címlapról ajánljuk
Milliók üthetik a markát annak, aki fegyvert ragad a szomszédunkban

Milliók üthetik a markát annak, aki fegyvert ragad a szomszédunkban

A szlovák kormány magasabb fizetéssel és juttatásokkal igyekszik motiválni a szlovák hadsereg katonáit, hogy ne szereljenek le. Az újoncok úgynevezett aktivációs pótlékot is növelni fogják, az egyszeri juttatás összege elérheti a nyolcezer eurót, azaz mintegy hárommillió forintot. A pénzt az arra jogosultak közvetlenül munkába állás után kapják meg, ezenfelül fizetett pihenőnapokat is igényelhetnek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.21. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rossz napja van a forintnak

Rossz napja van a forintnak

A múlt hét második felében erősödni tudott a forint, rövid időre át is vitte a 400-at felülről az euróval szemben, ám végül visszatért a fontos szint fölé. Ezt a hetet is 400 felett kezdi a jegyzés az euróval szemben, ám nem sokkal az európai piacnyitás után már gyengülést látunk. A hét sok olyan esemény történik, ami jelentős mozgásokat hozhat a forint piacán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×