Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
331.74
bux:
121980.04
2026. január 16. péntek Gusztáv

Szúnyogot irtottak a Velencei-tónál

A nyár első felében uralkodó száraz, csapadékmentes és nagyon meleg időjárás miatt a korábbi években megszokottnál lényegesen kevesebb a szúnyog a Velencei-tónál, ezért eddig csak egyszer kellett repülőgépes permetezést bevetni a rovarok ellen - mondta el a gárdonyi kistérség alelnöke, Velence polgármestere.

Oláhné Surányi Ágnes független polgármester tájékoztatása szerint a szúnyogirtást 2821 hektáron, közösen végeztette el hét, tó környékei település, valamint a Turizmus Zrt.

Az utóbbi ötmillió forinttal, a helységek - Gárdony, Velence, Nadap, Pákozd, Sukoró, Kápolnásnyék és Zichyújfalu - területük arányában, együttesen ugyancsak ötmillió forinttal járultak hozzá a költségekhez.

A munkálatokra hirdetmény nélküli egyszeri közbeszerzési eljárást írtak ki. A nyertes Gergely R. Kft. a múlt hét elején két merev szárnyú repülőgéppel, vízbázisú, környezetbarát vegyszerrel a teljes megrendelt területen elvégezte a permetezést.

A szúnyogirtás időpontjának megállapítását, valamint az elvégzett munka minőségének ellenőrzését szakértő végzi. Õ dönt majd arról is, hogy szükség lesz-e - s ha igen, mikor - újabb permetezésre, illetve biológiai gyérítésre.

A szolgáltatást végző cég szakembere szerint ha a mostani esős időjárást hirtelen felmelegedés követi, s a területen a szúnyoglárváknak ideális "keltetőhelyül" szolgáló tocsogók maradnak vissza, a lárvák elpusztítása végett szükség lehet a biológiai védekezésre.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×