eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Eddig marad az esős idő

Kedden a Dunántúl északnyugati felén folytatódik a többnyire borult idő, főként a nap első felében esővel, záporral.

Hétfőn a rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, elsősorban a Dunántúlon, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön várható eső, zápor, helyenként zivatar.

Kedden a Dunántúl északnyugati felén folytatódik a többnyire borult idő, főként a nap első felében esővel, záporral. Az ország többi részén csapadék már nem valószínű, és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 17, 22 fok között várható, de északnyugaton csak 15 fok valószínű kedden.

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Az időszak első felében még gyakran lesz erősen felhős az ég, majd csökken a felhőzet, és már több órára kisüt a nap. Helyenként zápor előfordulhat.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7, 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18, 23 fok között várható.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×