eur:
395.02
usd:
370.98
bux:
65376.72
2024. április 19. péntek Emma

Tragédia a buszmegállóban: testvérpárt ütött el az autó

A helyszínen meghalt az a 7 éves kislány, akit a testvérével együtt elgázolt egy személygépkocsi csütörtökön a 44-es úton Lakitelek közelében - közölte a rendőrség. A 12 éves fiú a balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A kislány életéért a mentősök a helyszínen küzdöttek, de nem sikerült őt megmenteni. A fiú pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy csak mentőhelikopterrel tudták elszállítani a baleset helyszínéről - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy korábbi tájékoztatása szerint a két gyerek az iskolabuszról szállt le, majd át akartak szaladni az úttesten, és az érkező autó elütötte őket.

A Délmagyarország internetes kiadása szerint a gyerekek a Csülök Csárdánál szálltak le a buszról, és egy kisteherautó gázolta el őket, amikor átszaladtak az úton. A kisteherautó vezetője azt mondta, hogy egy kamiontól nem látta a gyereket, ezért nem tudott időben lefékezni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Összeállt, hogy kik fogják kimondani a történelmi ítéletet Donald Trumpról

Összeállt, hogy kik fogják kimondani a történelmi ítéletet Donald Trumpról

Csütörtökön összeállították a 12 főből álló esküdtszéket Donald Trump volt amerikai elnök New York-i büntetőperében, amely az első büntetőtárgyalás az ellene folyamatban lévő összesen négy közül. Két korábban kiválasztott esküdtet azonban haza kellett küldenie a bíróságnak, miután mégsem feleltek meg a kritériumoknak. Bár ma még további póttagokat fognak választani, hétfőn előreláthatólag elkezdődhet a per a nyitóbeszédekkel - írja a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×