Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Miért érdemes időben ágyba zavarni a gyereket?

Azok a négy évnél kisebb gyerekek, akik éjszakánként tíz óránál kevesebbet alszanak, kétszer nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak öt év elteltével - állapította meg egy amerikai tanulmány.

A Kalifornia Egyetem és a seattle-i Washington Egyetem kutatói 1930, 13 év alatti gyereknél vizsgálták az alvás és a testsúly közti összefüggést. A gyerekek mindannyian részt vettek egy felmérésben, 1997-ben, majd öt év elteltével 2002-ben is.

Azok a gyerekek, akik az első felmérés idején négy évnél fiatalabbak voltak, és tíz óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, mintegy kétszer nagyobb valószínűséggel voltak túlsúlyosak vagy elhízottak a második felmérés idejére. A nagyobb gyerekeknél ilyen összefüggést nem találtak a két felmérés közt, ám azok, akik a második vizsgálat idején kevesebbet aludtak, nagyobb arányban voltak túlsúlyosak.

Mint Janice F. Bell kutató elmondta, a kora gyerekkori alvás időtartama "kritikus" lehet a testsúly későbbi alakulása szempontjából.

Az amerikai Nemzeti Alvási Alapítvány álláspontja szerint az egy és három év közötti kisdedeknek 12-14 órát, a 3-5 év közötti gyerekeknek 11-13 órát, az öt és tíz közöttieknek 10-11 órát kellene naponta aludniuk. A tizenéveseknek 8,5-9,25 óra éjszakai alvást javasolnak.

Bell és munkatársai jelentésükben hangsúlyozzák, hogy bár több, korábbi tanulmány összefüggést talált a túlsúly és elhízás, valamint a kialvatlanság között gyerekeknél és kamaszoknál is, ám a legtöbb ilyen felméréshez egy adott időpontban vették fel az adatokat, ezért azokban az ok-okozati kapcsolat megállapítása nehéz.

A tanulmány az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóirat szeptemberi számában jelent meg.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×