eur:
394.67
usd:
370.75
bux:
65427.32
2024. április 19. péntek Emma

Önmagát leplezte le a miniszter - Milyen bort szeret?

A Balaton-part legnagyobb hagyományokkal rendelkező borászati rendezvényét, a balatonfüredi borheteket szombaton nyitották meg. A Tagore sétányon 25 borházban kínálják a Füred-Csopak borvidék nedűit augusztus 29-ig.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az ünnepélyes megnyitón hangsúlyozta: három oka is van annak, hogy szívesen nyitja meg a nagy hagyományú borheteket. Mint mondta: egyrészt szereti a bort, és fehér bor esetében csakis balatonit iszik, másrészt közel áll szívéhez Balatonfüred, amely város az utóbbi években "egészen szembetűnő szépségűvé" fejlődött, és az ország "egyik ékszerévé vált".

Harmadsorban személyes okot említett a miniszter, nevezetesen: Bóka István (Fidesz), Balatonfüred polgármestere abba a generációba tartozik, amelyet az 1980-as évek elején tanított a budapesti jogi karon és a Bibó Szakkollégiumban. Ez a kapcsolat "talán ma már barátinak nevezhető" - jegyezte meg a miniszter. Fellegi Tamás - a mintegy 300 érdeklődő nem kis derültségére - elmondta, hogy most "leleplezi" mindkettőjüket, ugyanis Bóka Istvánnal egy csapatban fociztak a jogi kar bajnokságában, csapatuk neve pedig a "Folyik a sör" volt.

Bóka István beszédében azt hangsúlyozta, hogy a füredi borhetek "szerethető rendezvény", mert "összehozza az embereket egy jó pohár bor mellett". Mint mondta: ami pedig közösséget épít, beszélgetésre, barátkozásra ad alkalmat, az csak jó lehet.

A polgármester szerint a füredi borhetek rendezvénye azért is különleges, mert itt "csak és kizárólag" a Balatonfüred-Csopak történelmi borvidék borait kóstolhatják meg az emberek. Nekünk az itt élő gazdákat kell erősítenünk, s népszerűsíteni a "zászlósborunkat", az olaszrizlinget - fogalmazott a polgármester.

A megnyitón felavatták a Balatonvin Borlovagrend hat új tagját is, köztük Fellegi Tamás minisztert. A borlovagrend nagymestere bejelentette, hogy a 2010-es év szőlésze és borásza a Füred-Csopak történelmi borvidéken Mészáros József, pécselyi gazda lett.

Az év borosgazdájának előnye, hogy az ő borháza állhat a sor elején, s a megnyitó fővendége - ezúttal Fellegi Tamás miniszter - ott vágta át a nemzeti színű szalagot, megnyitottnak tekintve ezzel az immáron 19. borheteket, s a díszvendégek az ő borházánál itták az első kortyokat.

Mészáros József az MTI-nek elmondta: családjuk az 1800-as évek eleje óta foglalkozik Pécselyen szőlőtermesztéssel, borászkodással, s ő már a hatodik generáció képviselője. Utalt arra is, hogy Füreden már az 1930-as években is tartottak borheteket.

Szabó István, a Füred-Csopak Balatonvin Borlovagrend nagymestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az idei mostoha időjárás miatt mintegy 10-15 napot késik majd a szüret, és a szőlőtermés is körülbelül 20-40 százalékkal kevesebb lesz a tavalyinál.

Az augusztus 29-ig nyitva tartó borhetek minden estéjén kulturális rendezvények lesznek a Kisfaludy Színpadon.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×