eur:
400.38
usd:
362.85
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Visszafordítottak egy teherhajót, mert túl sok pók utazott rajta

Pókok által elözönlött teherhajót fordítottak vissza Guam szigetéről, miután a helyi hatóságok attól tartanak, hogy a nem őshonos ízeltlábúak kárt tehetnek a helyi élővilágban.

A hajó előzőleg Dél-Koreában kötött ki, és építőanyagokat szállított Guamra. A kikötői munkások a kirakodásnál vették észre, hogy a szigetelőanyagok és gerendák közül több száz nagytermetű és több ezernyi kisebb pók mászik elő.

A szállítmányt azonnal visszapakolták és a hajót a kikötőtől távolabb horgonyozták le. A pókokból vett mintát a mezőgazdasági minisztérium szakemberei vizsgálják.

Ha a potyautasok tájidegennek minősülnek, akkor kifüstölik őket. A hajó pedig addig marad karanténban, míg a hatóságok meg nem győződnek a pókmentesítés 100 százalékos hatékonyságáról.

Címlapról ajánljuk

Egészen új rakétákkal támadta Irán Izraelt, de a fegyverek látványos kudarcot vallottak

Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Jelentős kihívásokkal kell szembenézniük az európai autógyártóknak, ami abból is tükröződik, hogy az éves előrejelzéseiket egymás után vágják vissza ezek a cégek. Az elmúlt hetekben-hónapokban annyi profit warning érkezett, hogy lassan már tényleg nem marad olyan európai gyártó, aki ne kényszerült volna a tervei visszafogására. Az elektromos átállás már alapvetően is az autóipar történetének egyik legnagyobb változását hozta el, de a helyzetet tovább bonyolítja a kihívásokkal teli makrokörnyezet, a kínai piacon való helytállás nehézségei, és az újonnan megjelenő szereplők által támasztott verseny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×