Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Oktatógép szenvedett balesetet a halászi repülőtéren

Földet érés után a leszállópályán megcsúszott, majd az irányítótoronynak ütközött egy kétszemélyes ultrakönnyű oktatógép pénteken reggel a halászi repülőtéren - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem sajtóügyelete.

Az oktató sértetlenül úszta meg a balesetet, míg a tanulót könnyű sérülésekkel, helikopterrel szállították a győri kórházba.

Pakucs György, a terület tulajdonosa, a nem nyilvános felszállóhelyet működtető Szigetközi Sportrepülő Egyesület vezetője az MTI-nek a helyszínen elmondta: az éjszakai eső után még vizes füvön csúszott meg a cseh gyártmányú, TL-2000 Sting típusú ultrakönnyű sportgép, s a kormányozhatatlanná vált légijármű a könnyűszerkezetes irányítóépületnek csapódott. Annak egyik oszlopát kidöntötte, így a szerkezet megrogyott.

A tulajdonos közlése szerint, ha nem is azonnal, de rövid időn belül szeretnék újraindítani a repülést. Mint mondta, megvárják a hatósági vizsgálatok eredményét, majd a nemrégiben létrejött egyesület tagságának "hangulatát" felmérve döntik el, miként látnak munkához. Pakucs György elmondta, hogy a tavaly nyáron vásárolt, súlyosan sérült kisgép mintegy 70 ezer eurót ér.

Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölt: a baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya vizsgálja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×