Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

10 millió 7 ezren vagyunk

Az első negyedévben a halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ezért a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a népesség lélekszáma az időszak végén a bevándorlást is figyelembe véve 10 millió 7 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A népesség természetes fogyásának üteme a 2009. január-áprilisi 14 ezer 987-tel szemben 2010 első négy hónapjában 12 ezer 876 fő volt. A nemzetközi vándorlás eredményeként az ország lakossága ténylegesen ennél is kisebb mértékben, mintegy hétezerrel csökkent - tartalmazza a Népmozgalom, 2010. január-április című gyorstájékoztató.

Az előzetes adatok szerint 2010 első négy hónapjában 30 926 gyermek született, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 43 802 volt, ami 5,4 százalékos csökkenést jelent a 2009. január-áprilisihoz képest.

Az előzetes adatok alapján 2010 első négy hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A születések száma februárban és márciusban meghaladta az előző évit, januárban és áprilisban viszont jelentősen elmaradt attól. Az év első négy hónapjában végül is 388-cal - 1,2 százalékkal - kevesebb gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában.

A halálozások száma mind a négy hónapban alacsonyabb volt az előző évinél, összességében 5,4 százalékkal mérséklődött, ami a 2009 első négy hónapjához viszonyítva mintegy 2500-zal kevesebb halálozást jelentett.

A házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányzatot mutat. A 2010. év első négy hónapjában kötött 6023 házasság csaknem 15 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,8 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2009. január-áprilisi 4,5 ezrelékről 3,9 ezrelékre csökkent. 2010 első négy hónapjában. Ezer élveszületésre 4 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×