Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hazaengedik a buszbaleset sérültjeinek többségét

Ausztriában még ma hazaengedik a tegnapi buszbaleset kórházban ápolt sérültjeit.

Polacskó Dániel, a sítábor szervezője vasárnap délelőtt az MTI-nek telefonon nyilatkozott, s előző napi közlését pontosítva elmondta, végül nem három, hanem négy diákot tartottak bent megfigyelésre két osztrák kórházban.

A tanulókat vasárnap már kiengedik, jelenleg szervezik visszautazásukat a szállásra, hogy délután már ismét a többiekkel lehessenek - közölte. A két kórház húsz, illetve harminc kilométernyire van a szállástól.

A szervező elmondta, a csapat kitölti a sítábor hátralévő napjait, szerdáig maradnak.

Kérdésre beszámolt arról is, hogy a buszvezető, aki - mint fogalmazott - nincs túl jó lelki állapotban, a szálláson van, a busztársaság vezetője is a helyszínen tartózkodik. Jelenleg folyik a hatóság vizsgálata az útviszonyokról, hogy miként is történt pontosan a baleset - fűzte hozzá.

A sítáborozók busza szombat reggel szenvedett balesetet az ausztriai Karintia tartomány spittali járásában, az innerkremsi síterep térségében. A busz letért az útról, oldalára borulva állt meg az út menti árokban. A járművön a gimnázium 61 tanulója, négy tanára és 20 öregdiákja utazott. A buszon nem volt hólánc.

Polacskó Dániel, a sítábor szervezője szombaton az MTI-nek telefonon azt mondta: súlyos sérültek nincsenek, a kórházban megfigyelésre bent tartott diákok mellett további nyolc diák szenvedett kisebb sérüléseket. (Szombat kora délutáni osztrák jelentések szerint hárman súlyosan, 29-en könnyebben sérültek meg.)

A tartományi rendőrség az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében közölte, hogy a magyar busz a síkos útviszonyok miatt egy éles jobbkanyarban áttért az út bal oldalára és az árokba csúszott. A busz vezetője - egy 39 éves magyar férfi - nem fogyasztott alkoholt. Brigitte Lindermuth szóvivő az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a buszon nem volt hólánc, pedig az az adott útviszonyok mellett kötelező lett volna. A sofőr ellen a rendőrség várhatóan feljelentést tesz gondatlanság miatt.

A turistabuszt üzemeltető Contibus busztársaság egyik vezetője szerint akkor is megcsúszott volna a jármű, ha lett volna hólánca. Gógán Attila a baleset helyszínéről nyilatkozva az MTI-nek azt mondta, a busz lassan, szinte lépésben haladt. Szerinte az osztrák hatóságok a hibásak, mivel az útszakasz teljesen jeges volt, nem volt letisztítva. Szerinte akkor kötelező feltenni a hóláncot, ha azt az útviszonyok megkövetelik, de egészen addig a szakaszig az út járható volt. Megjegyezte, hogy azóta már felsózták az utat.

A rendőrök visszavitték a gépkocsivezetőt a helyszínre, az autóbuszt elszállítják, tachográfját, vagyis a műszaki adatokat rögzítő úgynevezett feketedoboz tartalmát kiértékelik, megállapítják, hogy mekkora sebességgel haladt - közölte Gógán Attila. Mint mondta, a sofőr 12 éve dolgozik a cégnek, húsz éve jár autóbusszal, legkevesebb 15 éve emeletes buszt vezet. Kitért arra is, hogy a busz másfél éves és teljesen kifogástalan műszaki állapotban volt. 

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×