Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Védi a szívet az optimizmus

A boldogság és a természetből fakadó optimizmus csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát - állítják amerikai kutatók, akik elsőként vizsgálták az összefüggést a pozitív érzelmek és a kór között. A dolog természetesen fordítva is igaz: a pesszimizmusnak és a tartós negatív érzelmeknek káros a hatásuk.

A Columbia Egyetem kutatói a European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadásában számoltak be annak a kutatásnak az eredményéről, amelynek során 1739 felnőtt boldogságának mértékét és egészségi állapotát vizsgálták tíz éven keresztül.

Bár a pozitív érzelmek - az öröm, a boldogság, az izgatottság, a lelkesedés és az elégedettség - általában nem tartanak sokáig, ám általában stabil jellemvonásnak számítanak, különösen a felnőtteknél. És természetesen nem jelenti azt, hogy az alapvetően boldog és elégedett ember nem lehet néha aggodalmas, dühös vagy szomorú - hangsúlyozzák a kutatók.

A kutatást vezető Karina Davidson összegzése szerint a negatív beállítottságú embereknél 22 százalékkal volt magasabb a szívroham és az angina (szorító mellkas-fájdalom) esélye, mint a kissé optimistáknál - akik ugyanilyen arányban veszélyeztetettebbek a mérsékelten pozitív gondolkodásúaknál.

Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy a pozitívan gondolkodó emberek valószínűleg többet pihennek és lazítanak fizikailag is, és nyilván kevesebb ideig rágódnak a gondokon, stresszhelyzeteken, hamarabb továbblépnek.

Davidson szerint a boldogabb embereknek nagyobb eséllyel volt az életvitele is egészségesebb. A kutató szerint az eredmény hátterében eddig nem ismert genetikai összefüggés is lehet a megelégedettség és a szívproblémák között.

Szakértők már korábban jelezték, hogy egyes negatív érzések, a stressz és a depresszió növelik a szívkockázatot. Stresszhatás alatt például sok esetben olyan hormonok szabadulnak fel, melyek károsítják a szív izomzatát.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×