Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Milyen borokat szeretnek az akadémikusok?

A Magyar Tudományos Akadémia minősített borversenyen választotta ki az MTA borait. A tervek szerint a jövőben évente megrendezik a borversenyt, a bortisztelő akadémikusok pedig azt remélik, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően az MTA reprezentációs célokra vásárol majd a győztes borokból.

Az MTA borát tavaly választották meg először, ám idén új formában, hivatalos borverseny keretei között folyt a zsűrizés - jelentette be tájékoztatóján Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

A tervek szerint a jövőben évente megrendezik az akadémiai borversenyt, amely egyebek között azt a célt szolgálja, hogy az MTA rendezvényein, és éttermében a magyarországi borkínálat legjavából lehessen választani.

Kutatják a borkultúrát is

Az ötlet onnan ered, hogy az MTA székházában lévő étteremben, ahol az akadémikusok gyakran vendégül látnak külföldi kutatókat, korábban nem volt kellően színvonalas a borkínálat - mondta el az InfoRádió kérdésére Freund Tamás, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója. Az akadémikus, aki bírálóként maga is részt vett a borversenyen, arról is beszélt, hogy mintegy 15 éve kíséri figyelemmel a magyarországi borkultúra fejlődését.

Mint mondta: számos hazai borvidéken azt tapasztalja, hogy a vezető borászatok tulajdonosai a tudományos kutatókhoz hasonló elkötelezettséggel és megszállottsággal művelik a szakmájukat. Ezért is örül annak, hogy az MTA ezzel a borversennyel elismeri a hazai borászat magas minőségét - tette hozzá Freund Tamás akadémikus.

Borértő akadémikusok

Az MTA borversenyén a borértő akadémikusok mellett profi borbírálók - egyetemi oktatók, kutatók, egyéb borszakértők - minősítették a tételeket. Az MTA első  országos minősített borversenyére több mint 60 borászat nevezett be mintegy 180 borral, helyezést illetve oklevelet 17 borászat kapott.

A Magyar Tudományos Akadémiának kezdetek óta célja, hogy a tudomány és a tudományos oktatás képviselete mellett magáénak érezze a nemzet legnemesebb hagyományait, értékeit és a magyar kultúra terjesztésének ügye mögé álljon - emelte ki Németh Tamás, az MTA főtitkára, aki szintén bírált a borversenyen.

Értesüléseink szerint a bortisztelő akadémikusok reménykednek abban, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően az MTA reprezentációs célokra vásárol majd a győztes borokból.

Az MTA borverseny győztesei:

Felső kategóriás fehérborok:
Borpalota Borászat és Szőlőbirtok Mátrai Hárslevelű 2008

Felső kategóriás vörösborok:
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete Cuvée Carissimae 2007, Villány

Felső kategóriás desszertborok:
Úri Borok Pincészete Tokaji Aszú 6 puttonyos 1999

Közép kategóriás fehérborok:
Váli Borászat Badacsonyi Olaszrizling 2008

Közép kategóriás vörösborok:
Tüske Pince Szekszárdi Merlot 2007

További helyezettek:

Felső kategóriás fehérborok:
Landord Chardonnay 2007, Balatonboglár, Légli Ottó
Grófi Hárslevelű 2007, Somló, Tornai Pincészet
Nagy-Somló 2007, Somló, Kreinbacher Birtok
Tokaji Hárslevelű 2008, Tokaj-hegyalja, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok

Felső kategóriás vörösborok:
Ördögárok Merlot Reserve 2007, Villány, Günzer Tamás Pincészete
Regnum 2006, Szekszárd, Takler Pince
Primarius 2006, Szekszárd, Takler Pince
Cabernet Franc Selection 2007, Villány, Tiffán Ede és Zsolt Pincészete

Felső kategóriás desszertborok:
Szent Tamás Muskotály Aszúeszencia 2003, Tokaj-hegyalja, Úri Borok Pincészete
Mézes Mály Aszú 6 puttonyos1999, Royal Tokaji Borászat
Birsalmás Aszú 5 puttonyos 2003, Royal Tokaji Borászat
Tokaji Aszú 6 puttonyos 2004, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok

Közép kategóriás fehérborok:
Somlói Hárslevelű 2007, Somló, Tornai Pincészet
Balatonszőlősi Chardonnay 2008,  Balatonfüred-Csopak, Figula Pincészet
Tokaji Furmint 2007, Royal Tokaji Borászat
Ceglédi Chardonnay 2009, Kunság, Kökény és Fia Családi Borászat

Közép kategóriás vörösborok:
Egri Cabernet Sauvignon Szarkástető 2007, Gróf Buttler Borászat
Szekszárdi Cabernet Franc 2007, Takler Pince
1/1  2007, Szekszárd, Ferenczi Szőlőbirtok
Szekszárdi Merlot 2007, Takler Pince

A borversenyről további információkat hallhat az InfoRádió bormagazinjában, a Hordómintában, szerdán 20 óra 30 perckor.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×