Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rengeteget vedelnek a tizenévesek

Heti két üveg bort isznak meg a 11 évesek, többet, mint amennyi egy felnőtt nőnek ajánlott - derül ki a brit egészségügyi hivatal adataiból.

A szervezet megállapításai szerint a szigetország északi területein élő tinédzserek többet isznak és dohányoznak, mint délen élő kortársaik.

Az ország északi részén élő lányok több mint negyede 15,5 egységnyi alkoholt fogyaszt hetente (egy korsó sör 2,8 egységnek, egy pohár bor 1,5 egységnek felel meg). A fiúknál is hasonló különbség figyelhető meg az országrészeket illetően, ám még többet isznak, mint a lányok: 20,2 egységet, ami nyolc és fél korsó sörrel egyenértékű.

A Londonban élő tinédzserek fogyasztják a legkevesebb alkoholt a kimutatások szerint.

A felmérés megállapította, jóval kevesebb tinédzser próbálja ki a kábítószert, mint az italt vagy a cigarettázást.

A brit egészségügyi hivatal 23 ezer gyerek megkérdezésével készítette a felmérést, amely először tartalmaz adatokat régiókra lebontva. Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy kevesebb gyermek fogyaszt alkoholt, de azok nagyobb mennyiséget.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×