Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Villám csapott a karácsonyi kórusba

Egy gyermek- és ifjúsági kórus három tagja meghalt, öt pedig megsérült Madagaszkáron, amikor villám csapott a kis csoportba a karácsonyi próbán.

A Les Nouvelles című napilap szerint a legfiatalabb áldozat öt-, a legidősebb pedig húszéves volt.

Tekintettel a nyári forróságra, Ambohitromby község harmincfős kórusa a szabadban próbálta karácsonyi templomi műsorát, amikor lecsapott a villám - szó szerint derült égből.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×