Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A véltnél több a cukorbeteg Ausztriában

Az eddig feltételezettnél több a cukorbetegségben szenvedők száma Ausztriában - állapította meg egy tanulmány.

A nemrég alakult Ausztriai Diabétesz Kezdeményezés (Diabetes Initiative Österreich - DIÖ) négyezer, 15 év feletti ausztriai lakos megkérdezésével végzett felmérése meglepte a szakembereket. Az osztrák gazdasági kamara, a nyugdíjas szövetség, egy gyógyszergyártó vállalat, orvosok és mások részvételével alakult DIÖ tanulmánya szerint az eddig becsültnél húsz százalékkal többen, vagyis hatszázezren élnek cukorbetegséggel az országban. Ez a szám a 15 évesnél idősebb lakosság nyolc százalékát teszi ki.

A hatszázezerből 170 ezren nem is tudnak arról, hogy cukorbetegek. Ennek az az oka, hogy sok esetben csak az első szövődmények megjelenésekor derül ki valakiről, hogy diabéteszes. A kezdeményezés ezért a megelőzés, a tájékoztatás, a korai felismerés és a megfelelő ellátás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Mint mondják, gondot jelent "elérni" a lakosságot, a leginkább ugyanis azok mutatnak érdeklődést a betegség iránt, akik a legkevésbé veszélyeztetettek, a cukorbetegeknek csak az egyharmada jár rendszeresen orvoshoz.

A kockázat az életkorral és a túlsúllyal arányosan nő. A 39 év alattiaknak három százaléka, a hatvan év felettieknek viszont 14 százaléka cukorbeteg Ausztriában. A normál testsúlyúaknak szintén csak három százaléka él ezzel a betegséggel, a túlsúlyosak - vagyis a lakosság 30 százaléka - körében kilenc százalékos ez az arány. A megelőzésben fontos szerepet játszik a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás - figyelmeztet a DIÖ.

A DIÖ szerint a cukorbetegség - szövődményeivel - nemzetgazdasági szempontból a legdrágább krónikus megbetegedés az országban. Németországi tanulmányok alapján Ausztriában összesen évente mintegy évi félmilliárd euróra tehető a diabétesszel járó költségek összege. A társadalombiztosítási költségek legnagyobb része nem is maga a cukorbetegség, hanem a diabétesz előidézte más betegségek miatt keletkezik.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×