Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A dolgozó anyák gyerekei kevésbé egészségesek

A dolgozó anyukák kisgyerekei több időt töltenek tévézéssel, kevesebbet mozognak, és több cukros üdítőt isznak - derült ki egy brit felmérésből.

Az Institute of Child Health több mint 12500 ötéves gyereket vont be átfogó vizsgálatába. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire egészséges életmódot folytatnak a gyerekek, és anyukájuk visszatért-e a munkaerőpiacra.

A vizsgálatban résztvevő gyerekek anyukájának harmada a szülés után öt évvel sem ment vissza dolgozni, a többiek viszont átlagosan heti 21 órát töltöttek a munkahelyen. A kutatók azt találták, hogy azon ötévesek közül, akiknek édesanyjuk félállásban, vagy teljes munkaidőben dolgoznak, sokan cukros italokat fogyasztanak két étkezés között.

Legalább két órán át ülnek a számítógépük vagy a televízió előtt naponta, míg azok az ötévesek, akiknek anyukájuk otthon van, kevesebb, mint két órát töltenek el ezekkel a tevékenységekkel. Utóbbiak közül sokan járnak gyalog vagy biciklivel az iskolába, míg a dolgozó anyák gyerekeit inkább kocsival viszik.

"Sok családnál minkét szülő dolgozik. Az időkényszer komolyan korlátozza őket abban, hogy egészséges ételeket adjanak a gyereküknek, vagy testmozgásra ösztönözzék őket" - hangsúlyozta Catherine Law kutatásvezető, aki azonban hozzátette: vizsgálatuk eredményével nem azt akarják sugallni, hogy az anyák semmiképp se menjenek vissza dolgozni nem sokkal a szülés után. Sokkal inkább arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a kormányoknak jobban kell segíteniük a szülőket.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×