Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.2
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Rohamosan nő a fiatal HIV-fertőzöttek száma Magyarországon

Rohamosan emelkedik a fiatal HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, az első félévben az újonnan regisztrált fertőzöttek mintegy ötöde húsz év alatti volt az ország legnagyobb szűrőhelyén - mondta Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS Bizottság titkára. A szakértő annak kapcsán nyilatkozott a távirati irodának, hogy a magyar HIV-fertőzötteket ellátó Szent László Kórház idén is szervez ingyenes szűrést a Szigeten.

A fiatal fertőzöttek száma egyebek mellett azért emelkedik rohamosan, mert évek óta nincs prevenció Magyarországon. A felvilágosító programok elmaradásának következményei pedig most jelentkeznek - mondta Újhelyi Eszter.

Az elmúlt időszakban egyre több friss fertőzöttet találnak, olyanokat, akik egy-két hónapon belül kapták el a halálos kórt. Sokan ugyanis nem védekeznek, hanem "óvszer helyett használják a szűrést" - hangsúlyozta a szakértő.

Komoly probléma, hogy nemcsak az állampolgárok nem ismerik a betegséget, de sokszor az orvosok sem ismerik fel a tüneteket. Az emberek nincsenek tisztában a betegség következményeivel, az azzal járó következményekkel - tette hozzá.

Egyelőre csak az első negyedévről állnak rendelkezésre hivatalos összesített adatok Magyarországon. Ezek szerint az első három hónapban 35 új HIV-pozitívot találtak. Ezzel 1665-re emelkedett a regisztrált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon - mondta a szakértő.

Az első negyedéves adatok nagyjából megegyeznek az elmúlt év azonos időszakával. Az azóta eltelt időszak szűrései viszont azt mutatják, hogy idén is több fertőzöttet találnak majd a tavalyi 145-nél - mutatott rá.

Az újonnan regisztrált fertőzöttek döntő többsége továbbra is a meleg férfiak köréből kerül ki, de egyre több olyan esettel találkoznak, amikor középkorú nők afrikai partnerétől kapták el a vírust - hangsúlyozta Újhelyi Eszter.

A bizottsági titkár arról is beszélt, hogy a hagyományoknak megfelelően a magyar HIV-fertőzötteket ellátó Szent László Kórház idén is rendez szűrést a Sziget fesztiválon. Idén egyebek mellett a Pluss Alapítvánnyal közösen tartanak HIV-szűrést a fesztivál öt napján. Idén összesen 850 teszttel készültek. Ebben az évben nemcsak az ujjbegyből vett vérből állapítják meg, hogy fertőzött-e valaki, hanem bemutatnak egy új eljárást is, amely a nyálból mutatja ki a vírust - mondta Újhelyi Eszter.

Évente több száz HIV-tesztet végeznek el a Szigeten, eddig két fertőzöttet találtak - tette hozzá.

A vizsgálatokon kívül kérdőívekkel igyekeznek felmérni, hogy a fiatalok mennyire tájékozottak a kérdésben. Nemcsak magyar, de angol és német nyelven is igyekeznek segíteni az érdeklődőknek. Idén először HIV-fertőzöttekkel is beszélgethetnek négyszemközt a fiatalok - mutatott rá Újhelyi Eszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×