Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
326.07
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A vígjátékok jót tesznek az egészségnek!

Amerikai kutatók szerint nemcsak a léleknek, de a testnek is hasznos egy kiadós nevetés, ezért azt javasolják, hogy nézzünk naponta legalább félórányi komédiát a tévében.

A kaliforniai Loma Linda Egyetem kutatói húsz olyan nőt és férfit vizsgáltak, akik cukorbetegségre, magas vérnyomásra és magas koleszterinszintre szedtek gyógyszert. Mindegyikük az előírás szerint vette be a tablettákat, de a csoport felének napi félórányi jókedvű nevetést is "előírtak", méghozzá tévésorozatok nézésével.

Azt figyelték meg, hogy a sorozatnézőknél két hónap humorterápia után csökkent a stresszhormonok szintje, négy hónap elteltével pedig azoknak a vegyületeknek a szintje is visszaesett szervezetükben, amelyek szív- és érproblémákhoz vezetnek, míg a szívnek hasznos jó koleszterin mennyisége emelkedett.

Már azzal is növekedett a szervezetükben a boldogsághormonnak is nevezett endorfin szintje, hogy arra gondoltak, vígjátékot fognak nézni.

Korábbi kutatások már bebizonyították: ha hangosan nevetünk filmeken, akkor azzal úgy javulhat a véráramlásunk, mintha mozogtunk vagy koleszterincsökkentő gyógyszert szedtünk volna.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×