Teli találatos szelvény nem volt. Az ötösökre egyenként 516.905 forintot, a négyesekre 7.285 forintot, a hármasokra 1.430 forintot fizetnek.
Teli találatos szelvény nem volt. Az ötösökre egyenként 516.905 forintot, a négyesekre 7.285 forintot, a hármasokra 1.430 forintot fizetnek.
16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.
Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
The attack on the US embassy in Baghdad is described as "the most intense assault" since the war broke out while air traffic returns to normal around one of the busiest international transit hubs.