Infostart.hu
eur:
390.2
usd:
339.11
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

A szmog növeli a vérrög kialakulásának veszélyét

Egy amerikai tanulmány szerint növelheti a halálos vérrög kialakulásának kockázatát, ha sok szennyezett levegőt lélegzünk be.

Orvosok eddig úgy vélték, hogy a mélyvénás trombózis elsősorban azoknál alakul ki, akik keveset mozognak, vagy sokat utaznak repülőn, ahol a székükbe szegeződve kell végigülniük a többórás utat. De veszélyeztetettek azok is, akik sokat ülnek az íróasztala mögött anélkül, hogy sétálnának, vagy testgyakorlatokat végeznének.

A Harvard Egyetem kutatói szerint a vérrög kialakulásának legújabb okozója a légszennyezettség.

Az amerikai tudósok azzal magyarázzák állításukat, hogy a légszennyezés sűrűbbé teszi a vért, amelyben így könnyebben képződhet rög - ez pedig mélyvénás trombózishoz is vezethet.

A kutatók 2000, Olaszországban élő emberen végeztek vizsgálatot, és 900-nál találtak vérrögöt, amely a lábban képződve egészen a tüdőig vándorolhat, és a légzőszerv összeomlását is okozhatja.

Az amerikai egyetem tudósai úgy vélik: a nagy légszennyezettség veszélyeinek kitett embereknél 70 százalékkal nagyobb a vérrög kialakulásának lehetősége. A légszennyezettségi irányelvekben többnyire úgy határozzák meg, hogy az egészséges érték felső határa négyzetméterenként 50 mikrogramnyi szennyeződés - az amerikai kutatók a megbetegedett emberek esetében úgy találták, hogy tartózkodási helyük négyzetméterenként 10 mikrogamm szennyező anyagot tartalmazott.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×