Infostart.hu
eur:
390.13
usd:
338.67
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Öngyilkosságban élen az orvosok

Jelentősen nagyobb az orvosok öngyilkossági kockázata az átlaglakosságénál - derült ki egy amerikai felmérésből, amely arra is rámutat: a női orvosok veszélyeztetettebbek, mint a férfiak.

Az orvosok nemcsak mások életének megmentésében, de sajnálatos módon saját életük kioltásában is eredményesebbek. Az Amerikai Orvosi Szövetség két éve indította el az öngyilkosságok megelőzését célzó kampányát. Azt remélték, hogy a depressziójukat és más pszichiátriai problémájukat félelemből, vagy szégyenből eltitkoló orvosokat rá tudják bírni, hogy kérjenek segítséget.

Az öngyilkossági arány azonban nem változott az elmúlt két évben sem, továbbra is 300-400 orvos követ el öngyilkosságot évente.

Ezért döntöttek úgy, hogy az amerikai pszichiáterek szakmai kollégiumával és egy antidepresszánsokat gyártó céggel közösen új programot indítanak. Ennek része a héten műsorra kerülő, Néma küzdelem című dokumentumfilm is.

Az Egyesült Államok lakossága körében 100 ezer nőre 23, míg 100 ezer férfira 6 öngyilkosság jut a kormány legutóbbi adatai szerint.

Az átlagemberek öngyilkossági kísérlete legtöbbször sikertelen, míg az orvosok tudják, hogyan lehet eredményesen elkövetni az öngyilkosságot - mondta Erika Frank, aki az orvosok egészségi állapotát kutatja.

A depressziós orvosok gyakran alkalmaznak öngyógyszerezést, de nem mennek pszichoterápiára, mely segítene megbirkózniuk a háttérben lévő problémáikkal - véli Glenn Siegel, aki Chicago külvárosában vezet egy programot, mely szerfüggéssel, depresszióval és egyéb pszichiátriai problémákkal élő orvosokat kezel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×