Infostart.hu
eur:
390.08
usd:
338.69
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

A drog lenne a jó szex titka?

Alkohol és drog a biztos ágysikerért: ez a veszélyes taktika egyre divatosabb lesz az európai fiatalok körében - állapították meg brit kutatók, akik arra mutattak rá: sok fiatal ajzószerként használja a tudatmódosítókat.

A BMC Public Health című brit szaklap szerint a 16 és 35 év közötti férfiak egyharmada, valamint a kortárs nők egynegyede alkoholt fogyaszt szexuális sikerei érdekében. Továbbá szándékosan használnak kokaint, marihuánát és ecstasyt, hogy növeljék izgalmukat vagy hosszabbra nyújtsák az aktust. Ez derült ki abból a felmérésből, amelyet 1300 európai fiatal bevonásával készítettek.

Mark Bellis, a liverpooli John Moores egyetem kutatója szerint az eredmények világosan rámutatnak arra, hogy az alkohol- és a drogfogyasztást szándékosan összekötik a nemi élettel.

A vizsgálat során a fiatalok névtelenül töltötték ki kérdőíveiket. Kiderült belőlük, hogy valamennyi megkérdezett fogyasztott már alkoholt, sokan 14 éves koruk előtt, hogy háromnegyedük már próbálkozott marihuánával, 30 százalékuk pedig kokainnal vagy ecstasy-val.

Arra is fényt derített a kérdőív, hogy a fiatalok számára az alkohol segíti az ismerkedést, amely aztán az alkalmi szexhez vezet, amellett, hogy feloldja őket és nagyobb nyugalommal jutnak el a szexuális találkozáshoz. Ugyanakkor a kokaint és a marihuánát elsősorban azért veszik magukhoz, hogy a fizikai élményt és izgalmat erősítsék az együttlét során.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×