Infostart.hu
eur:
391.53
usd:
340.68
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

A mellrák megelőzésében is segít a kávé

A kávé segíthet a nőknek a mellrák megelőzésében - állapították meg svéd kutatók, akik azonban arra is rámutatnak: nem szabad túlzásba vinni a fekete élénkítő ital fogyasztását.

Napi két-három kávé elfogyasztása tíz éven át már jótékonyan hathat a mellrák elleni küzdelemben. Erre a következtetésre jutottak két svéd egyetem kutatói is.

Megállapították, hogy a koffein segít meggátolni a rákos sejtek növekedését. Rámutatnak azonban arra is, hogy a kávé ezen hatásának pontos bizonyítása még további vizsgálatot igényel.

Korábban brit kutatók azt állapították meg, hogy napi egy adag kávé mérsékli a demencia, azaz az időskori leépülés esélyét, a koffein ugyanis sikeresen veszi fel a harcot a szervezetet romboló koleszterinnel szemben.

Az ital fogyasztásával kevesebb az esély az Alzheimer-kór kialakulására, hiszen a koffein erősíti az úgynevezett vér-agy gátat, azt a szűrőrendszert, amely megvédi a központi idegrendszert azoktól a kemikáliáktól, amely a vérárammal juthatnak az agyba.

A kutatók azonban minden esetben rámutatnak, hogy a túlzott koffeinbevitel is káros lehet, például növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×