Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kukoricából készül a jövő autógumija

Kukoricakeményítőből állított elő gumiabroncsokat egy cég, amely korábban környezetbarát zacskókat gyártott, szintén kukoricából, valamint burgonyából. Az új autógumi a teszteken jobb menettulajdonságokat produkált, mint hagyományos versenytársai - mondta el az InfoRádiónak a Biokosár ökomagazin felelős szerkesztője.

Frühwald Ferenc közölte: az új gumiabroncsok vadonatúj fejlesztés eredményei, a gyártó cég korábban krumpli- és kukoricakeményítőből készített környezetbarát zacskókat, bevásárlószatyrokat, szemetes zsákokat.

Ezt a vonalat folytatva alkották meg az első kukoricabázisú autógumit, amely az elhasználódása után teljesen komposztálható, így nem terheli a környezetet. Az előállítása során energiát és kőolajbázisú alapanyagokat lehet megtakarítani - hangsúlyozta a Biokosár felelős szerkesztője.

Frühwald Ferenc kitért arra is, hogy az új autógumik nemcsak hogy felveszik a versenyt a hagyományos versenytársaikkal, hanem vizes úton jobb a tapadásuk, könnyebbek, csökkentik a mentezajt és az üzemanyag-fogyasztást, valamint hosszabb az élettartamuk.

A témáról bővebben az InfoRádió gasztronómiai műsorában, a Tálalóban hallhatnak szombaton 11 órától.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×